Fekszem a kádban, ruhában.
Megint hajnali fél kettő.
A fejemre csorog a víz,
pára száll mindenhol..
Gondolhatnék arra,
hogy anya mindjárt bejön:
már megint szaunát csináltál!
De én csak rád bírok gondolni,
és erre az egész elcseszett
helyzetre.
Arra, hogy a kihűlő testemre
a forró víz sem hat már,
pedig ettől máskor másodfokú
égési sérülésem lett volna..
De mozdulatlanul fekszem,
semmit sem érzek,
csak azt a töménytelen mennyiségű
szilánkot a mellkasomban.
Nem tudom, mi fájna jobban..
Kiszedni őket egyesével, vagy
hagyni.. Hagyni örökre.