Tűzforró reménnyel telt éjszakák
és nappalok,
vakon emlékszem minden szavadra,
nélküled meghalni sem lehet már,
milyen kár.
Lázas tenyerem az arcodra feszül,
utoljára, és már kényelmetlen
az egész helyzet.
A meztelen égbolt tart még ébren,
sehol egy csillag, a Hold is elbújt
szégyenében,
az álmos félhomályban mozdulatlan,
keserű sírógörcs rázza vállam.
A süket szerelmet hallgatom,
tétován tapasztom kezeim
az ablak üvegére,
lassan múlik a tegnapom.
Bánatosan, de könnyedén
ébredezik a hajnal is a
horizonton, a hajam
kibontom.
Lázasan az égre nézek.
Elfogadom.. legyél hát
boldogtalan..
Ha téged ez tesz boldoggá..