Csendes kedd este volt.
Este... Éjjel.
Nem tudtam mit kezdeni
az egésszel.
Lomhán feküdtem, mint
szétfeszített szív
a boncasztalon:
az érzésem fiktív,
így nem marasztalom.
Csak egyet nem értek,
és azt hiszem nem is fogok..
Ha a szív a kés alatt
megremeg,
miért téped tovább,
miért oltod ki utolsó
lángját
habár a láng jobban éget,
mint a hűvös kés a húsban.
Hiszen kérni nem kértem,
és nem is voltam útban.
Mégis én következtem.
Talán így volt megírva..
De a némaságod fegyver,
és te arra szegezed,
aki nem változott.
Az érzés megszilárdul,
de halványodik fénye,
szerettelek, tényleg,
de félek, itt a vége.
A szilánk megmarad,
kés nem vágja át,
ezt a tökéletes aszimmetriát.