- Johnny Lawrence, feltételesen szabadlábra helyezem. - mondta a bíró, csapódott a kalapács.
Kiszabadultam. Öt év után végre szabadon. Egy gondolat cikázott a fejemben, adrenalint pumpálva az ereimbe.. Szabad vagyok. El akarok tűnni innen azonnal. Az őrök kikísértek, a személyes tárgyaimat visszaadták, majd kiléptem a Colorado-i Állami Börtönből. Még utoljára visszanéztem, bár nem volt miért. Elindultam a börtönnel szemben lévő erdőbe.
Egy ideje gyalogoltam, mikor feltűnt a mögöttem lévő őr lépteinek zaja. Mióta követ? Észre sem vettem. Nyugodtan haladtam tovább, bár sejtelmem sem volt, hova tartok és hogy miért. Elmélázva lépegettem a tíz centis hóban, hatalmas lábnyomokat hagyva magam után. Kicsivel később egy hídhoz értem, ami alatt nyáron  egy tó vize terül el hullámozva, ám most félig befagyott tetején vékony jégréteg csillogott. A híd lábánál egy ismerős arcú nő állt, egyenesen a szemembe nézett, majd gyors léptekkel haladva megindult az irányunkba. Erőteljes, precíz ütésekkel terítette a földre az őrt, olyan gyorsan, hogy annak még meglepődnie sem volt ideje. Elkobozta a fegyverét, a bilincset és a kiskést a zsebéből. Megkötözte, elvágta a torkát, majd feltörve a jeget egy kis részen a tóba hajította. A test sebesen haladt a tó feneke felé. Egy kis havat tett a rés mellé, hogy az ne látszódjon, majd közelebb jött.
- Megan vagyok, ha nem emlékeznél rám. - nyújtotta a kezét. - Bár miért is emlékeznél, régen találkoztunk.
Ekkor ugrott be. Megan.. Belőle is bűnöző lett, mint belőlem? Ráadásul nő. Nem szabadna itt lennie.
- Ó, Megan. Régen is volt. Mi szél hozott erre? - bukott ki belőlem a kérdés.
- Meglepő tény, de sokan erre indulnak el, ha kiszabadulnak. Kinyírják az őrt, majd eltűnnek. Bár télen elég ritka, de néha szeretek segíteni. Főleg régi barátoknak.
- Nem kellene itt lenned, Megan.
- Nagylány vagyok, tudok magamra vigyázni. Láthattad. De elég a szóból, későre jár. Gyűjtsünk fát, rakjunk tüzet egy kicsivel arrébb, és reggel el kell innen tűnni.
- Gondolod hogy keresni fogják? - nem is értem miért lepődtem meg ezen.
- Szinte ezer százalék. Sok mostanában az ilyen bűneset. Ha lehetne, már most azonnal az indulást javasolnám, de gyorsan sötétedik, és egyre hidegebb van. Indulás tüzet rakni!
Félretoltuk a havat, fát gyűjtöttünk, tüzet gyújtottunk, majd egész gyorsan elaludtunk mindketten. A felkelő nap fénye már hat órakor kellő fényt adott a gyalogláshoz, így eltemettük a nyomokat, Megan megnézte a tó vizét és elindultunk a helyszínről. Nem tudtuk merre tartunk, csak el onnan. Nem volt kedvem visszakerülni a börtönbe, bár nem is én öltem meg az őrt. Megan később elmondta hogy a házába megyünk, pár óra út múlva oda is értünk. Bekapcsolta a tv-t, majd reggelit csinált és leült mellém. Még nem jelentették be az őr eltűnését, de nem sok kellett hozzá, ugyanis körülbelül húsz perc múlva személyleírást adtak az őrről, és bejelentették hogy keresni kezdik. Délután három órakor videofelvételt mutattak be a tóról és könyékéről, majd a vízből kiemelt hullát azonosító Dr. Karren Raynolds adott riportot.
- A hullát fél órával ezelőtt találtuk meg, azonosítottuk, és valóban Peter Verts holtteste. A tó felszínén annyira megolvadt a jég, hogy a felfúvódott test megjelent, így ki tudtuk venni. A gyilkost még keresik, amiben nagy segítségünkre lesz, hogy ő az első tesztalanya a titkos chipünknek, amely alapján le tudjuk nyomozni, hogy hol tartózkodik jelenleg. A keresés nemrég megkezdődött, így nem sok ideje maradt a gyilkosnak.
Némán bámultam a képernyőt. Nem tudtam semmiféle chipről. Sem arról hova tették, sem hogy mikor került egyáltalán a testembe. A kétségbeesés, a félelem és a remény utolsó sugarai futottak át az agyamon, miközben Megan szemébe néztem, valamiféle segítséget várva. Nem kaptam. Az ő szemeiben is ugyanazok az érzések ültek, de ő még inkább félt, hiszen elhozott a saját otthonába, és valójában ő ölte meg azt az embert. Pár másodpercig még ültünk, amikor kopogás jött az ajtó felől, amire mindketten felkaptuk a fejünket.
- Rendőrség! Kérem nyissa ki! - hallatszott.
Megan a szemembe nézett és olyat mondott, amire a szabadulásom után normális esetben rögtön nemet mondanék. Felpattant, magával rántott és rohanni kezdett a hátsó ajtó felé.
- Ne hagyj itt! Együtt eltűnünk innen. MOST.