Eliza Meyers vagyok, tizenhét éves gimnazista, aki rendszerint a rossz alakokba botlik bele. De hogy ne rögtön csúfsággal induljon életem e részének érdekes kis története, lapozzunk vissza az időben két évet.

Tizenöt évesen találkoztam a nálam két évvel idősebb Rogerrel. Tehetséges, imádni való, kedves srácot ismertem meg személyében, és ahogyan ez lenni szokott, megkedveltem Az érzés kölcsönösségét remélvén boldogan éltem napjaimat, amíg egy váratlan hurrikán - nevezzük nevén: Andy - feldúlt minden addigi megszokottat, és elrángatott addigi mesébe illő, nyugodalmas világomból. Megismervén személyét, átélvén életstílusát, fülig - vagy fejbúbig - belezúgtam.

A legtöbb romantikus történet itt ér véget általában, vagy itt kezdődik el. Az én történetem itt kezdődik, de romantikusnak nem nevezhető. Egy közepes ideig tartó álomkapcsolat, egy csúnya szakítás, és pár hónapnyi szenvedés után felfedeztem valamit mellkasomban lüktető, rég elveszett szervem tájékán. Érdeklődést mutatott Roger személye iránt, így újra felkerestem, és realizáltam a tényeket. Kapcsolatomban - világomból való kizökkentésem miatt - végig Rogert kerestem Andy-ben. Leesvén a tantusz, szívem újra dobban, aztán jött a kaktusz: érzései porban.

Átélvén e kemény tényeket, összetörvén újonnan pillanatragasztózott szívemet, összeveszést eredményezett csalódottságom. Külföldön tartózkodó szerelmem, Roger nem viszonozta érzéseim, így eldöntöttem, nem válaszolok, bármit ír. Ez természetesen piszok méretű fájdalmat generált szívtájékon és máshol, de tudtam: nem tudnék a barátja lenni. Reakciója természetes volt: hirtelen és rég eltűnt lány voltam már számára, hideg érzésekkel fordult már csak felém. Említette, mikor ér haza, kimehetnék elé. Iskolaidő - állapítottam meg - nem érek rá, s ezzel berekesztettem beszélgetésünket.

Teltek a napok, és egy hétfő reggelen, iskolába menet megtorpantam, és a másik irányba elindulva, a szívem heves kalapálásával mit sem törődve róttam az utakat. Belépve a repülőtérre, a szívem a torkomban dobogott, a vér lüktetett ereimben. Fürkésztem a leszállópályát, majd mikor megláttam, megdermedt minden.
A legtöbb történet főhősei itt jönnének össze, azonban én létező ember vagyok, nem vártam a boldog befejezést. Megtettem felé pár lépést, majd amikor észrevett, megálltam. Hideg levegő fújt a hajamba, de csak bámultam. Közelebb lépegetett, majd én is megtettem újabb pár lépést. Mikor egymáshoz értünk, nem szólt semmit, én is csak ennyit szóltam:
- Csókolj meg egyszer, utána elengedlek.

Megtette. A világomat alapjaiban megremegtető, a szeptemberi hűs levegőt felperzselő csók után hátraléptem, majd némán elsétáltam. Nem vártam, hogy utánam jöjjön, nem tette. Kisétáltam a repülőtérről, és soha többé nem láttam őt.