Dream Catcher - stories from a girl
 

 

Novellák 2
Novellák 2 : A büszkeség béklyói

A büszkeség béklyói

  2013.11.30. 13:39


A suli falát támasztva néztem a tömeget. Nagy volt a nyüzsgés - hiszen egy iskolában vagyok. A különleges viszont nem a tömeg volt, hanem a tömegből kialakuló csoportok. Nézni, ahogy a jó tanulók, a divatosak, a zenészek, vagy a művészek külön kicsi embercsomókat alkotva ülnek a fűben, elindított bennem egy nem éppen rövid gondolatmenetet. Sosem gondolkodtam ezen még, miért is gondolkodjak. Megindultam a járdán. Hirtelen rengeteg tekintetet éreztem magamon, de ez már megszokott volt. Engem mindenki ismer. A nevem pedig Arthur Sorin.

A fura gondolatmenet után viszont nem a haverjaimhoz mentem, hanem ezen gondolataim okozójához, Ella Jones-hoz. Az igazgató kényszerített rá, mert ha nem kellene megtennem, szerintem soha az életben nem beszélgetnék még csak Ella közelében sem. Muszáj volt megtennem, néhányan furcsán is néztek rám ezután a megindulás után, de az igazgató szava parancs. Táncolnom kell, ráadásul Ella Jones-al.. Mi lehetne ennél megalázóbb? Nem volt időm végiggondolni ezt is, mert odaértem a fához, aminek a tövénél ült. Felnézett a könyvből, amit éppen olvasott, de nem szólt semmit.

- Szia. - mondtam határozottan. - Mrs. Morris küldött a táncórák miatt.
- Hú, tényleg. Te leszel a partnerem. – a táskájában kotorászott. – A próbák időpontjait ezen a listán találod. Ott találkozunk! – rám mosolygott, én pedig hirtelen nem tudtam mit kezdeni a dologgal, így visszamentem a suliba egy árva szó nélkül.

A papírra nézve csodálkozva állapítottam meg, hogy már ma is próba lenne. Természetesen nem mentem el, és nem szóltam, hogy nem megyek. Kicsit sem éreztem magam bunkónak, kérlek… Én vagyok Arthur Sorin, örüljön, ha egyáltalán egyszer elmegyek. Ha az igazgató kérdi, ma nem értem rá. Este egy cseppet sem izgattam magam a történtek miatt, és nem is gondoltam volna, hogy milyen izgalmakat tartogathat a holnap…

A szekrényemben pakoltam, amikor valaki rácsapta a fejemre a szekrény ajtaját. Felszisszentem, majd a támadómra kiabáltam.
- Te megőrültél? Eszednél vagy? Ez mire volt jó? Kinek képzeled magad, hogy ilyet csinálsz?
Az egész folyosón síri csend lett. Legnagyobb meglepetésemre Ella szemernyi félelmet sem mutatott, sőt, hevesebben válaszolt feltett kérdéseim tömkelegére.
- Én őrültem meg? Feladatod volt tegnap, és nem jöttél el! Ott kell lenned minden próbán! Egy órát vártam rád, partner nélkül nem tudok gyakorolni te idióta!
Döbbenten figyeltek az emberek, mire folytatta.
- Mit néz mindenki? Menjetek a dolgotokra! – idegesen megindult a táncterem felé, én pedig utána.
- Ella, várj! Ella!
- Mit akarsz? Nem voltam elég érthető?
- Honnan veszel ennyi bátorságot, hogy így beszélj az emberekkel? Te nem vagy a mi szintünkön..
- Na látod, pontosan ezért fogsz velem táncolni. Megérdemled a ,,szenvedést”, ezért a beszólásért már külön. Holnap, 16:30. Ha elkésel, az igazgatóval kell számolnod. – szemét összehúzva a szemembe nézett, majd becsapta a táncterem ajtaját.

Világéletemben nem voltam ennyire ledöbbenve, mint most. Ez a fruska megalázott az iskola előtt, és még csak bele sem pirult.. Elindultam történelem órára, de egész nap az eseten kattogott az agyam. Délután erősen elméláztam, hogy valóban szólni fog-e Mrs. Morrisnak, ha ma sem megyek el. Végül úgy döntöttem, adok egy esélyt a táncnak. Benyitottam a terembe.

Nem jártam még soha a táncteremben, de meglepően tágas volt, a padlót parketta borította, az egyik falat pedig tükör. Ella a terem közepén ült, egyik lábát előrenyújtva hajlongott, majd rám nézett, amikor becsuktam az ajtót.

- Ó, hát ma megjelentél. – azt hiszem ezt mondta, de nem figyeltem túlzottan, mert rögtön a saját mondanivalómba kezdtem bele.
- Kezdjünk neki, más dolgom is van. Letudom, király leszek a bemutatón, utána pedig örökre elfelejtjük ezt az egészet, jó?
- Hidd el, meg fog változni a véleményed. – nézett rám magabiztosan.
- Honnan szed egy magadfajta lány ennyi erőt?
- A magadfajta bunkóktól. Nálatok már az is elég a sikerhez, hogy jól néztek ki. Nekem fontos a tánc, ugyanis akármennyire hihetetlen elhinned, Mr. Fantasztikus, a tánc erőt ad.
- Ha befejezted a monológod, elkezdhetnénk táncolni.
- Honnan veszed, hogy jól táncolsz? – kérdezte vakmerően.
- A véremben van, hidd el. – kacsintottam rá, és levettem a cipőm, mivel időközben feltűnt, hogy rajta sincs. – Cipő nélkül táncolunk?
- Az elején át kell érezned, amit csinálsz. Könnyebb, ha nem cipőben csinálod. Érezd a talajt a lábad alatt.
- Ugye tudod, hogy hihetetlenül idiótán hangzik, amit mondasz?

Nem válaszolt. Arrébb ment pár méterrel, és bekapcsolta a magnót. Hegedűszó kezdődött, enyhe dubstep aláfestéssel.
- Tulajdonképpen mit is táncolunk? – firtattam kétségbeesetten, miután meghallottam a dalt. – Nem tudok elképzelni erre semmit.
- Sajnállak. Ezt a fajta táncot nem tudom sehová sem sorolni. Sosem táncoltál még úgy zenére, hogy nem érdekelt a koreográfia, csak mozogtál? Nos, ezt kell tenned most is.

Elkezdett táncolni. Az első negyed órában csak figyeltem. Figyeltem a mozdulatait. Furcsa beismerni, de szépen táncol. Eggyé vált a zenével, egy ütemet sem tévesztett el. Szinte gyönyörű volt nézni. Elmerültem a látványban, amikor hirtelen vége szakadt a zenének.

- Ébren vagy? – nézett rám. – Nagyon elbambultál.
- Igen, csak… Ügyes vagy. Nem hittem volna.
- Azt sem hitted volna, hogy rád merem csapni a szekrényajtódat, és mégis megtörtént. Sok dolog lesz még meglepetés az életedben, ha ennyire lenéző vagy az emberekkel. Senki sem különb a másiknál, ezt kellene megértened.
- Megint kezded a monológot, inkább táncoljunk.

Újra bekapcsolta a zenét, majd én is elkezdtem mozogni a zenére. Főleg a dubstep részére koncentráltam, ő a hegedűre. Ha akkor kívülről látom magunkat, szerintem fulladoznék a röhögéstől. Nem ment a tánc, és most nem Ella lépéseiről beszélek. Szerintem magában még ő is nevetett. Az idő viszont gyorsan elszállt, vége lett az órának. A következő próba holnap lesz, és furcsa bevallanom magamnak, de várom.

Két hónap telt el, a fontos fellépés főpróbája is elérkezett. A két hónap alatt kezdtem belejönni, megszeretni a táncot. A barátaim nem értették, mi lett velem. Siettem a próbákra, nem akartam késni. Ámulatba ejtett Ella mozgása, a kettőnk együttes harmóniája, ahogy beleolvadunk a zenébe. Érintkezni alig kellett a nyolc perces koreográfia alatt, de ma, amikor közel jött, én megemeltem, megpörgettem, és letettem, hirtelen észrevettem a szépséget az arcán. Soha nem éreztem szerelmet. Ez idáig úgy hittem, nincs szívem. Az összes lány ezt mondta legalábbis. Régebben kellékek voltak számomra. Most azonban valami elindult belül. Beleadtam mindent, a lehető legjobb formámat hoztam. A tánc végéig elemeztem minden porcikáját, és amit eddig nem vettem észre, most lavinaként zúdult rám. A szám végén megfogtam a kezét, bepörgettem magam mellé, ahogy mindig, majd hirtelen magamhoz szorítottam, és megcsókoltam. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban. A falnak támasztottam, hosszú percekig nem engedtem el, csak csókoltam. Amikor elfordította a fejét, a nyakára vándorolt a szám, majd megfogta a fejemet, és leállított.
- Mi volt ez? – kérdezte lihegve. – Azt hittem gyűlölsz.
- Megváltoztattál, Ella. Azt hiszem, érzek valamit belül. Van szívem.
- Persze, hogy van, te butus. Azért érezted üresnek ez idáig, mert nem voltál nyitott a világ felé.

A földre dőltünk, és valóban… Éreztem, ahogy ver, lüktet a szívem, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. A tánc megváltoztatott, és ezt soha nem fogom elfelejteni. Büszkeségem béklyói leszakadtak a lábamról.

 
Navigáció
 
Chat
 
Cserék

   
   
   

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.