Idegesen kapartam csizmám orrával a hó és jég maradványát a peronon. Egyik kezemben a Háború és békét szorongattam, másik kezemet a nadrágom zsebébe gyömöszöltem. A vonat bekocogott, pöfögve megállt, majd kihányta magából az embertömeget. Belsejéből kiszökött a pára, helyére friss, hűs, késő téli levegő férkőzött. Az elsők között szálltam fel, mert ülőhelyet akartam szerezni. Beültem az ablak mellé, és tovább olvastam. A vonat pár percen belül szaggatottan megindult.

A következő megállónál egy lány szállt fel, és leült velem szemben. Egy ideig kotorászott a táskájában, majd elővett egy papírt és egy ceruzát amivel firkálgatni kezdett. Nemsokára azon kaptam magam, hogy nem a könyvet olvasom, hanem azt nézem, ahogyan papírra vet. Engem. Észrevette, hogy őt nézem, és elpirult. Gyönyörű arca volt. Hatalmas szemei, pisze orra, pár szeplővel. Bíztatóan rámosolyogtam és a hajamba túrtam. Idegességemben állandóan ezt csinálom, ha tetszik valaki, nem is értem miért. Visszamosolygott, és tovább rajzolt. A papír szélére írta a nevét. Sandra :) Egy kis mosolygós arcot is rakott mellé, ami miatt megint mosolyognom kellett. Elrakta a papírt, és újra a táskájába túrt. Elővett egy üdítőt és belekortyolt. Savanyú képet vágva elolvasta a címkét: Tömény szörp. Mellényúlt a boltban. Megint összemosolyogtunk, azonban most a fejét is rázta, elpirult ügyetlensége miatt.

A következő megállónál le kellett szállnom. Kedvesen integetve köszöntem el, és valószínűleg tovább mosolyogtam volna rá, lehet a telefonszámát is elkérem, ha nem vagyok ennyire ijedős. Régen éreztem már így első pillantásra. Majd legközelebb – mondom magamnak nyugtatóan.

- Julie! – hallom a távolból Elis hangját – Hát itt vagy!

- Hol máshol lennék? – kérdeztem nevetve.

Nevetve elballagtunk.